❜❜
FŐ CÉLJAINK KÖZÉ TARTOZIK
A HAZAI ÉS A KÜLFÖLDI VEVŐINK
ÁLTAL ELVÁRT ÁLLANDÓ, JÓ MINŐSÉGŰ
TERMÉKEK BIZTOSÍTÁSA
A cégünk 2012-ben alakult, mezőgazdasági termeléssel, zöldség-gyümölcs termékek feldolgozásával, valamint gyorsfagyasztásával foglalkozik. Ezt a tevékenységét jelenleg Derecske külterületén lévő gyárában folytatja.
A kezdetekben csak főzőtökkel foglalkoztunk, de még a mai napig ez a fő profilunk. Szerettünk volna egy olyan terméket előállítani, amit megtermelünk, feldolgozunk teljesen konyhakészre, és azt már teljesen kész termékként, illetve félkész termékként tudunk értékesíteni. Így lett ebből a gyalult tök.
A cég az első években 300-400 tonna gyalult tököt tudott értékesíteni, mostanra azonban ez a mennyiség 1500 tonnára nőtt, és ma már szinte minden üzletláncban jelen vannak termékeink.
Bio termékek gyártását 2014-től folytatjuk, illetve ezeknek a termékeknek a körét is szeretnénk a közel jövőben növelni.
Folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a 2020-as évtől zöldborsó gyártással is foglalkozunk. A 2022-es évtől kezdődően pedig még inkább tudjuk növelni a termékeink körét, hiszen kiépítésre került egy sztrapacskavonal és egy gyökérzöldségeket feldolgozó vonal is.
Vevőink hazai és külföldi viszonteladók. Fő céljaink közé tartozik a hazai és a külföldi vevőink által elvárt állandó, jó minőségű termékek biztosítása. A már meglévő kapcsolatok további ápolása mellett új piaci lehetőségek kialakítása nemzetközi és hazai piacon egyaránt.